2016. november 17., csütörtök

Aki őszinte, sebezhetővé válik - Interjú Szurovecz Kittivel

Szurovecz Kitti és a Hópelyhek a válladon
Nemrég megjelent Szurovecz Kitti nyolcadik regénye, melynek nemcsak a címe (Hópelyhek a válladon), hanem a története is különleges. Ennek alkalmából készítettem interjút vele.

A regény fülszövege:

Arlene ​​28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik.
Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat.
Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja…
Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”
 

Még mikor meg sem jelent a könyved, már csupa jót hallottam tőle az egyik előolvasódtól. Azt mondta, ez a regényed teljesen más, mint a korábbiak. Mi az, amiben ez a könyv különbözik a korábbi történeteidtől?

Leginkább az, hogy nem a fantáziám szülte, hanem maga az élet. Sok éve volt egy szerelmem, egy borderline személyiségzavaros férfi. A vele való kapcsolatban nagyon sokat sérültem. Az új regényem története tehát egyben a saját lelki gyógyulásom története is. Nagyon sok félelem volt bennem a kézirattal kapcsolatban, mert ennyire még sosem adtam ki a lelkemet, és tudom, aki őszinte, az sebezhetővé válik. Tény, hogy a Hópelyhek a válladon az első, igazán felnőtt témájú könyvem.

A hópelyhek a válladon igazán egyedi cím. Honnan jött, van valami különleges története a címadásnak?

A történetem egyik főszereplője, Hayden jégszobrász. Szerettem volna, ha a kötet lapjain a lehető leghitelesebb a szakmájában, ezért jó ideig behatóan tanulmányoztam ezt a szép hivatást, amiben csodás segítőre akadtam M. Tóth Zsolt, a világhírű jég és homokszobrász személyében. A történetemben, amikor Arlene először meglátja Haydent, a férfi épp egy jéghattyút farag, és a láncfűrész nyomán a vállára hullik a porhó. Ez a kép beég Arlene emlékezetébe, és a cselekmény során még többször előkerül. A cím ötletét annak látványa adta nekem, ahogyan M. Tóth Zsolt alkot.

Nagyon komoly témát dolgozol fel a regényben, olyasmit, amiről szerintem szükséges beszélni a mai világban, amikor a hivatalos kutatások alapján hazánkban hetente legalább egy nő hal meg családon belüli erőszak miatt. Nyíltan meséltél róla, hogy a történet lényegében saját tapasztalatokon alapul. Milyen érzés volt ennyire megnyílni az olvasóid előtt?

Míg készült a kézirat, igyekeztem úgy kezelni az őszinteség kérdését, mintha egy naplót írnék, csak úgy magamnak. Megbeszéltem magammal, hogy oké, ez most ilyen lesz, ilyen nyers, ilyen nyílt, ilyen hétköznapi, vagy épp ilyen szélsőséges, ahogyan arra az adott momentumra emlékszem. Aztán a végén úgyis újraolvasom az egészet, és ha valamit túlzásnak érzek, azt húzom. Aztán az lett a vége, hogy nem húztam semmit, de arra tudatosan ügyeltem mindvégig, hogy a történet szereplői közül senki ne legyen a valódi világomban egyértelműen felismerhető.  

Kitti és Faragó Melinda, pszichológus
Úgy tudom, kaptál szakmai segítséget egy pszichológustól a történet megírásához, hogy a férfi főszereplőd viselkedése, személyisége teljesen hiteles legyen. Mesélnél nekünk a közös munkáról? Volt olyan, hogy te leírtál valamit Haydenről, aztán a pszichológus segítőd szólt, hogy ez így nem oké, vagy sikerült elsőre tökéletesen megfognod a karakter személyiségét?

Az én Haydenemet én ismerem, Melinda, a pszichológusom nem, így a sok-sok kanapéján töltött óra alatt rengeteget meséltem neki róla, a konfliktusainkról, a boldogságainkról, hogy milyen mélységeket és magasságokat éltem át mellette. Arra, hogy a problémáink nagy részéért a borderline személyiségzavar tehető felelőssé, Melinda vezetett rá, de egyáltalán nem szólt bele a történetbe, nem a cselekményszál megalkotásában segített, hanem azt magyarázta el, miként lehet egy ilyen önsorsrontó kapcsolat fogságából szabadulni és hogyan lehet meggyógyulni. Ez is benne van a könyvben. Melindával a közös munkánk valójában nem a regényírásról szólt, hanem arról, hogy én képes legyek kikecmeregni a gödörből. A könyv, furán hangzik, de a terápiám melléktermékeként született.  

Kitti és M. Tóth Zsolt, művészi jégszobrász
Hayden szakmája igen különleges, lévén jégszobrász. Hogyan összeegyeztethető ez az aprólékos, nyugodtságot, higgadtságot igénylő munka Hayden természetével? Mesélnél nekünk arról a személyiségzavarról, amiben szenved, és hogy hogyan is működik pontosan egy ilyen ember?

Hayden egyedül a jégszobrászkodásban lel nyugalomba. Ha úgy érzi, legszívesebben törne – zúzna, akkor a hűtőkamrába rohan, és a jégtömbökön tölti ki a mérgét. Mire elkészül a szobor, lehiggad. A borderline személyiségzavarosokra egyébként is jellemző, hogy egy megszállott, művészeti tevékenységben keresnek nyugalmat, mert az emberi kapcsolataikban állandó viharok dúlnak. Képesek a végletekig imádni és gyűlölni akár egy és ugyanazt a személyt, gyakoriak náluk a hangulatváltozások, akár apróságoktól és kiborulnak, és képtelenek visszafogni az érzelmeiket. Épp ezért olyan nehéz velük együtt élni, jellemzően a környezetük legalább annyira szenved a viselkedésüktől, mint ők maguk. Problémájuk oka a bennük élő mélységes szeretethiányból és bizalmatlanságból fakad. Jellemzően kiskorukban sérültek az elsődleges kötődéseik, a szüleik vagy nem voltak elérhetők számukra, vagy nem bízhattak bennük, nem szerették őket eléggé. Épp ezért, a csontjuk mélyéig rettegnek attól, hogy elhagyják őket, a sorsuk beléjük kódolta, hogy egy szerető kapcsolat nem lehet biztonságos. Hogy a mindennapokban mindez mit jelent egy család vagy egy szerelmespár életében, arra választ ad a könyvem, hiszen megtörtént esetekkel, a valóságban is lezajlott konfliktusokkal, párbeszédekkel van tele.

A történetet bonyolultabbá teszi, hogy Arlene-nek van már egy gyermeke, amikor megismeri Haydent. Mi az, ami a nehézségek ellenére belevonzza ebben az új kapcsolatba?

Arlene és a férje, Colin egy nagyon nehéz életszakaszban járnak. A kisgyermekes évek mókuskereke miatt kihalt a kapcsolatukból a romantika, alig tudnak egymással érdemi időt tölteni és esély sincs arra, hogy feltámadjon köztük a szenvedély. Arlene nagyon rosszul éli meg, hogy nőként háttérbe szorul, hogy úgy érzi, hiányzik az életéből a szerelem, és menekülne a monoton hétköznapok elől. Egy ponton betelik nála a pohár és úgy dönt, a lányával együtt új életet kezd a nagymamájától örökölt házában, egy másik városban. A szerelemvágya hajtja Haydenhez, ám ekkor még nem sejti, hogy a hiányérzete mögött jóval komolyabb, mélyebb okok húzódnak.

Miben segíthet szerinted a történeted az olvasóidnak, főképp a női olvasóknak?

A Hópelyhek a válladon által minden bizonnyal észreveszi az olvasó, ha bántalmazó párkapcsolatban él. A verbális erőszak, a manipuláció, az érzelmi zsarolás, és a korlátozás teljes eszköztárát magában hordozza Arlene és Hayden gyönyörűséges és egyben borzalmas kapcsolatának története. A legrosszabb pedig az, hogy jó ideig egyik sincs tudatában annak, hogy mit tesz a másikkal, a magánuniverzum, amiben ők ketten léteznek, porig zúzza a racionális gondolkodás minden oszlopát. Aki meghitt, harmonikus, boldog kapcsolatban él, az pedig remélem, a regényem által még jobban meg fogja becsülni. Az egyedülálló nők – férfiak is tanulhatnak belőle: ha ismerkednek valakivel, milyen jelekre érdemes figyelni, és ha baj van, még az előtt kiszállni, hogy beszippantana a sötét örvény.

Nemrég volt a könyvbemutatód, a képek alapján nagyon jól sikerült. Ha valaki lemaradt esetleg róla, hol találkozhat veled legközelebb?

Nem tudom, mikor és hol lesz a következő író – olvasó találkozóm, de egész biztos vagyok abban, hogy még karácsony előtt szervezek valamit, hogy akinek ez fontos, annak névre szólóan dedikált Hópelyhek a válladon kerülhessen a fa alá. A részletekről időben írok majd az olvasói klubom üzenőfalán.

Van új könyv, amin most dolgozol? Ha igen, mesélnél nekünk róla?

Nincs és nem is tudom még, mi lesz az. Korábban elkövettem azt a hibát, hogy évente kikényszerítettem magamból egy-egy könyvet, csak azért, hogy legyen, mert attól író az író, hogy könyve jelenik meg, nem? Ma már tisztán látom, hogy ez nagyon nagy marhaság volt, amivel sokat ártottam az írásaim minőségének. Ha elkap egy téma, ami megbizserget, amiről úgy érzem, hogy írnom kell, akkor megint belevágok majd egy kéziratba, ám addig is nyitott szemmel járok a világban, élvezem az életem és újságíróként forgatom a tollamat. A lényeg az, hogyha írok, azt szenvedéllyel tegyem, és ne azért, mert az írók szoktak. :)

Alig várom, hogy elolvashassam az új könyvedet, és remélem, hamar rátalálsz az új, bizsergető témára. Köszönöm az interjút! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése